6 vegán sportoló, akik világbajnokok lettek

6 vegán sportoló, akik világbajnokok lettek


Számtalan tanulmány kimutatta, hogy a vegán, vagyis a növényi alapú étrend tökéletes a sportolók szükségleteinek kielégítésére, hiszen sok közülük rengeteg fehérjét IS tartalmaz. Sok sportoló pedig alaposan kihasználja a vegán étrend nyújtotta előnyöket.

A vegán étrend nem csak a növényi alapú élelmiszerek fogyasztásáról, és annak egészségügyi előnyeiről szól. Célja az is, hogy az emberek vegán életmódra való átállása segítségével megvédjék a gyönyörű bolygót és megkíméljék az állatokat a fájdalmas és korai végtől. Legyen szó tehénről, sertésről, kecskéről vagy csirkéről; a gyári gazdaságok alapanyagként kezelik ezeket a lényeket. Korlátozott életük fájdalmas és szenvedésekkel teli. Amíg élnek, addig is rengeteg megpróbáltatásnak vannak kitéve: barbár körülmények között tartják például őket, és nem ritkán az is előfordul, hogy megcsonkítják ezeket a haszonállatokat.

A vegán étrend ma már nagyon jól betartható és számtalan előnye is van: javítja a koleszterinszintet, helyreállítja a pulzust és jó éjszakai alvást biztosít. Habár a legtöbb ember még mindig azon aggódik, hogy elegendő fehérje jut-e a szervezetbe, ha az ember megfosztja magát a tojás, a hús és a tejtermékek élvezetétől, de a válasz egyértelmű: igen.

Ezt pedig az alábbi hat – életmódot változtató, vegán étrendet választó – élsportoló be is bizonyítja, saját életútján keresztül. Mindannyian a legeredményesebb sportolók saját területükön, és egy percet sem aggódtak azon, hogy szervezetük elég fehérjéhez jut-e, ha lemondanak a hús elfogyasztásáról. Sikereik és életük őket igazolta. Ismerjük meg a bajnokokat!

               

Meagan Duhamel

 

A kép forrása: bostonrockgym.com

 

Az 1985-ben született kanadai korcsolyázónő, Meagan Duhamel kétszeres világbajnok (2015, 2016) párosban, majd 2018-ban párjával az olimpiai aranyat is elnyerték, de fentiek mellett számos más díjat is nyertek pályafutásuk során.

Meagan a „Skinny Bitch” című könyv hatására tért rá a vegán életmódra, 2008-ban. Valójában egy lehetőséget keresett, amivel javíthatná egészségét a 2010-es olimpia előtt, és a diétás könyvet elolvasva tért át a növényi táplálkozásra.

Az olimpia után sem változtatott életvitelén, és további sikereket ért el. Egyszer még egy kutyát is megmentett a kutyakereskedők karmai alól, de nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor állatok megmentésére sietett. Egyik kutyáját például menhelyről hozta ki, és más pályatársait, sportolókat és olimpikonokat is arra buzdít, hogy segítsenek a bajban lévő állatokon.

 

Carl Lewis

 

A kép forrása: bostonrockgym.com

 

Ki ne hallott volna a legendás Carl Lewisról? Meglepő lehet, de a történelem egyik legtöbbet emlegetett sportolója vegán. Az 1961-ben született atléta összesen 10 olimpiai érmet (ebből 9 arany) és 10 világbajnoki érmet (ebből 8 arany) nyert. Rajta kívül csak négy olyan sportoló van, aki hozni tudta ezt az eredményt. Egy kisbolygót is elneveztek róla, és 1999-ben az évszázad sportolójának választották.

Ő pedig szerény maradt, és sikerét teljes mértékben vegán életmódjának tulajdonítja.

 

Venus Williams

 

A kép forrása: bostonrockgym.com


Az 1980-ban született Venus Williams a wimbledoni udvaron mutatta meg tehetségét, ahol ötször nyerte meg a női egyes bajnoki címet, ráadásként még négy olimpiai aranyérmet is nyert. Az amerikai teniszező –, aki egyéniben, párosban és vegyes párosban összesen huszonháromszoros Grand Slam-tornagyőztes –, sikerei után valószínűleg mindenki meglepődne, ha tudná, hogy vegán. Pedig a világ második legtöbb pénzt kereső teniszezője (vagyonát nettó 72 millió fontra becsülik) már egy ideje felhagyott az állati termékek fogyasztásával, és még így is akkora erő van benne, ami csak keveseknek.

Sajnos, azonban Venus életmódváltása nem csak saját döntésének köszönhető. 2011-ben Sjögren-szindrómiát diagnosztizáltak nála, ami több szervrendszert érintő, az immunrendszer hibás működése miatt kialakuló autoimmun betegség. Az orvosok tanácsolták neki, hogy változtasson az étrendjén, hogy enyhüljenek ízületi fájdalmai és rendkívüli fáradságának tünetei. A teniszező ezért tért át a nyers vegán étrendre, amit idővel megszokott és megszeretett. Mára már csak ezen él.

 

Scott Jurek

 

A kép forrása: bostonrockgym.com


Az 1973-ban született Scott Jurek ultramaratonistát szintén egészségi panaszok és betegségek ösztönözték arra, hogy életmódot váltson. Scott a főiskolai évek alatt kezdett áttérni a többnyire húsból és burgonyából álló étrendről a teljes vegán étrendre. A férfi édesanyja ugyanis sclerosis multiplexben szenvedett. A vegán étrend – amit Jurek kipróbált annak érdekében, hogy ő „megússza” ezt a betegséget – nem csak jó megoldásnak tűnt, de hosszú távon is kivitelezhető volt. A férfi korábban azt nyilatkozta, hogyha egy sportoló nincs megfelelően táplálva, akkor az megmutatkozik az eredményein.

Mivel ő rendkívül sikeres lett a pályán, 16 rangos bajnoki címet is megnyert, és még rekorder is lett azzal, hogy 24 óra alatt 165,7 mérföldet futott, ezért kiderült számára, hogy étrendje nem hátráltatja a jó eredményeit, így nem hagyott fel a vegán táplálkozással.

 

David Haye

 

A kép forrása: bostonrockgym.com

 

A brit nehézsúlyú ökölvívó 1980-ban született. 25 mérkőzésből 23-at nyert meg, kettőt vesztett el. Nettó vagyona 26 millió dollár, ami egyáltalán nem véletlen, hiszen cirkálósúlyú (2005) és nehézsúlyú (2007-2009) bajnoki címe is van. Többször védte meg a címét.

Egy súlyos vállsérülése után, amikor a műtét miatt szünetet kellett tartania, Haye a vegán étrend előnyeit és a gyógyulási folyamat felgyorsítását kutatta. Növényi étrendre váltott, és azóta is vegán. Több nyilatkozatában is megosztotta nézeteit a növényi alapú ételekről, és a fizikai erőről, amiből nem veszített az életmódváltás után sem. Szerinte nem kell hús az erőhöz, hiszen ahogy ő mondta, a majmok is vegetáriánusok, mégis sokkal erősebbek nálunk. Nagyon otthon van a konyhában, és gondoskodik arról, hogy minden ásványi anyagot és tápanyagot megkapjon a szervezete, amire szüksége van.

 

Jack Lindquist

 

A kép forrása: greatveganathletes.com

 

Jack Lindquist sportsikereit kerékpárosként érte el. Ő egy 2005-ben elhangzó baráti beszélgetés után döntött a vegán életmód mellett, amikor egy kérdésre nem tudott válaszolni. A kérdés így szólt: Mi a különbség egy általad szeretett kutya és egy farmon élő, vágásra készülő haszonállat között? Barátai a tapasztalataikat is megosztották vele a vegán étkezési szokásokról, és bár először vita alakult ki a felek között, később Jack végiggondolta a hallottakat, és maga is vegán lett. Habár ez a beszélgetés volt az elsődleges oka, hogy abbahagyta az állati eredetű termékek fogyasztását, nem tagadja, hogy teljesítménye javult, amikor áttért a növényi táplálékra.

Ugyanis sokan nem tudják: a vegán étrend nemcsak megmenti az állatokat a kíméletlen sorstól, hanem javítja az egészséget és a jólétet is.

 

Ez az írás eredetileg a VegaKalandok magazinban jelent meg, IDE kattintva a többi vegetáriánus érdekességet is elolvashatod.

 

Forrás:   

bostonrockgym.com

Felső kép: pixabay

Tetszett a cikk?

 

SportVilága cikkek

További cikkek »

 

....