Őrülten izgalmas
Egy kicsit beleuntál már a szokásos sporttípusokba, és valami egészen szokatlant keresel? Mit szólnál hozzá, ha 5000 méter magasan vasalnád ki az ingedet, vagy 570 kukacot ásnál ki a földből időre? Bármily hihetetlen is, az említett őrültségek a sportok egy-egy ágát képviselik. Évente emberek százai, ezrei gyűlnek össze a világ minden tájáról, hogy egy extrém világbajnokságon bizonyítsák rátermettségüket. Mai írásomban 12 olyan sporteseményről esik szó, amelyek mindegyike létezik, habár a rendes sporthoz hozzászokott ember számára kissé bizarr lehet.
12. Sajtgurító verseny
A fotó forrása: Dave Farrance / Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0
Ez a rendkívül érdekes esemény minden évben tavasszal kerül megrendezésre az Egyesült Királyságbeli Gloucester közelében található Cooper's Hill-nél. Maga az esemény régi hagyomány a britek életében, állítólag már 1826-ban is készült róla írásos feljegyzés. A versenyen a résztvevők a kb. 200 méter hosszú dombról gurítanak le egy 274 cm nagyságú Gloucester sajtot, amelyet végig üldöz a versenyző, hogy elkapja. A probléma az, hogy a sajtguriga 112 km/órás sebességgel száguldhat le a dombról, ezért eléggé kicsi az esélye annak, hogy a résztvevő utoléri. A rendezvény a mai napig megosztja az embereket, és többen kérték már az eltörlését, mivel sokan megsérültek a résztvevők közül, volt olyan év, amikor 15 embert is el kellett látni a verseny során. Viszont roppant népszerű rendezvény, ezért a szervezők bevállalják a problémákat. A versenyt egyébként az nyeri, aki először lépi át a célvonalat. S hogy mi a jutalma? Természetesen a SAJT.
Ilyen sajtot kell legurítani a dombon, mutatja a ceremóniamester. A fotó forrása: wikimedia commons, CC BY-SA 3.0
11. Sakkboksz
Bokszolók sakkozás közben. A fotó forrása: WCBO, wikimedia commons, CC BY 3.0 DE
A sakkboksz az extrém sportok egyike, de a szakértők szerint a legjobb módszer arra, hogy egyesítse a test és a szellem egyidejű aktivitását. Hiszen ezen az eseményen az agyukat és a testüket egyszerre "dolgoztatják" meg a versenyzők. A résztvevők mind képzett bokszolók és gyakorlott sakkozók, tehát mindkét sportágban szabályosan tudnak versenyezni. A sakkboksz létrejöttének története a 2003-as esztendőhöz kötődik; megalkotásához Enki Bilal francia képregényeiből merített ihletet egy holland művész. A Froid Équateur című képregényben szerepel elsőként ez a hibrid sport, amely a boksz és a sakk ötvözete.
Sakkboksz mérkőzés Berlinben. A fotó forrása: A fotó forrása: WCBO, wikimedia commons, CC BY 3.0 DE
A sakkboksz-mérkőzés 11 menetből áll: hat menetben sakkoznak, ötben pedig bokszolnak a versenyzők. Egy meccs először mindig sakkal kezdődik. Egy sakkmenet négy percig tart, amit aztán egy perc szünet után háromperces ökölvívás követ. Ezután újra sakkoznak az ellenfelek. Győzni kiütéssel lehet, illetve mattot adva, valamint akkor, ha az ellenfél föladja a küzdelmet, vagy pedig lejár a gondolkodási idő, ami versenyzőnként 12 perc (így a sakkjáték összideje 24 perc). A bokszrészben a bíró a találkozónak technikai KO-val is véget vethet. Ha így sem sikerül eredményre jutni, akkor marad a pontozásos győzelem, akár csak az ökölvívásban, ha pedig minden döntetlen, akkor a sötéttel játszó versenyzőé a győzelem. Amíg a versenyzők sakkoznak, a fülükre fülhallgatót tesznek és (állítólag) kemény metál zenét hallgattatnak velük, hogy a közönség ne tudja őket befolyásolni a döntésben.
10. Féregbájoló verseny
A fotó forrása: Graham Shaw / Wikimedia Commons, CC BY-SA 2.0
Az Egyesült Királyságban a féregbűvölés hivatalos sport. Annyira népszerű, hogy Cheshire minden évben otthont ad a világbajnokságnak. A verseny során a szabályok meglehetősen egyszerűek. A résztvevők kapnak egy 3x3 m²-es telket, amely területen minél több kukacot ki kell csalogatniuk a földből. Erre mindössze 30 percük van. A világrekord egy tíz éves kislány, Sophie Smith nevéhez fűződik, aki 2009-ben összesen 567 kukacot „varázsolt” a felszínre. Arra vonatkozólag, hogyan csalogassuk elő a kukacokat a földből, van 18 előírás, ezek között fontos kiemelni azt, hogy kiásni a kukacot, vagy bármilyen kábító szert használni, nem lehet. Vizet és más folyadékokat sem lehet alkalmazni, viszont a zenehallgatás az lehetséges. A lényeg azon van, hogy a versenyzőktől elvárt, hogy a férgeket ösztönözzék arra, hogy kibújjanak a földből, és ne használjanak semmi olyat, amivel árthatnak nekik. Amint véget ér a verseny, az összes férget, kukacot vissza kell helyezni a földbe, ezzel elkerülhető az, hogy a rendezvény után a madarak „lakomát” rendezzenek.
9. Buborékfoci
A fotó forrása: Texas A&M University-Commerce Marketing Communications Photography / Wikimedia Commons, CC BY 2.0
A buborékfoci nemcsak a játékosoknak, hanem a nézőknek is rengeteg szórakozást nyújthat. 10-70 éves korig is játszhatják. A játékot először 2011-ben játszották, Norvégiában, Henrik Elvestad és Johan Golden mutatta be a tévéműsorukban. Később az Egyesült Királyságban is elterjedt, Lee Moseley jóvoltából, aki saját maga finanszírozta a játékokat. 2014-re a sport elérte Új-Zélandot is, majd az Egyesült Államokban is népszerűvé vált. 2018 májusában a londoni Shoreditchben került sor az első buborékfoci világbajnokságra, az elődöntőket a Wembley stadionban rendezték meg. A világbajnokságon részt vett Finnország, Brazília, Portugália és Spanyolország. A játék során egy mérkőzést két csapat játszhat, legfeljebb 5-5 játékossal. Az eredeti játékszabályok szerint minden csapatban legalább egy nőnek is pályán kell lennie. A buborékfoci ugyanazokat az általános szabályokat követi, mint a normál futball (azaz a csapatok célja, hogy a labdát az ellenfél kapujába rúgják), azzal a változtatással, hogy a buborékfoci esetén a játékosok egy műanyag, felfújható "buborékban" játszanak, csak a lábuk van szabadon térdtől lefelé. A buborékkal a felső testükön kell focizniuk, a buborék megvédi a résztvevőket az esésektől. Játszható teremben, műfüves pályán, füves focipályán, homokos területen.
8. Feleségcipelés
A fotó forrása: Steve Jurvetson / Wikimedia Commons, CC BY 2.0
A feleséghordozás sportja a finnországi Sonkajärvi faluban kezdődött 1992-ben, azóta itt minden év júliusának első felében megrendezik. Ez egy olyan sportág, amelyben a férfi sportolók az akadályokat egy nővel a nyakukban teljesítik. Ennek a nőnek a sportoló feleségének kell lennie, ha neki nincs, lehet más felesége is, vagy egyszerűen csak valaki, akit talál. A lényeg, hogy az akadályokat a lehető leggyorsabban teljesítse. Ez a sport eredetileg viccnek indult Finnországban, feltehetően a múlt azon felidézése volt ez, amikor a férfiak úgy udvaroltak a nőknek, hogy elrohantak a falujukig, felkapták, majd elvitték őket. A Feleségcipelő Bajnokságnak mély gyökerei vannak a finn Sonkajärvi faluban, a humoros nézőpont ellenére is – és itt a nyertes díja annyi sör, amennyi a felesége súlya. Egy érdekes történet is kapcsolódik a sporthoz: A 19. században egy Rosvo-Ronkainen nevű rablóhős tartózkodott a közelben. Állítólag csak azokat a „haramiákat” fogadta maga mellé, akik így bizonyították be erejüket. Ezt a sportot ma már a világ több pontján is űzik, és szerepelt a Guinness Rekordok könyvében is. Érdekesség továbbá az, hogy a korábbi NBA-sztár, Dennis Rodman is ott volt a sonkajärvi világbajnokságon 2005-ben, bár sérülés miatt nem vett részt rajta. Megígérte viszont, hogy 2006-ban is elmegy, végül nem tette.
7. Mocsári búvárkodás
A fotó forrása: Rud-gr, wikimedia commons, CC BY-SA 3.0
Valószínűleg a legkellemetlenebb sport mind közül a Wales-ben évente megrendezésre kerülő mocsári búvárkodás. Minden év augusztusában úszók százai gyűlnek össze a walesi Llanwrtyd Wells kisvárosában a világ minden tájáról, hogy részt vegyenek a világbajnokságon. A versenyzőknek légzőcsőben (búvárpipa), búvármaszkban és békatalpban kell teljesíteni az ötvenöt méteres távot, minél gyorsabban, teljes búvár felszerelés nem kötelező, de sokan választják azt a verseny során. Csak a békalábakkal lehet a haladást segíteni, mivel minden hagyományos úszásmód használata tilos ezen a versenyen. A női világrekorder 1 perc 22,56 másodperccel Kirsty Johnson volt 2014-ben. A férfiak világcsúcsát Neil Rutter állította fel 2018-ban, 1 perc 18,81 másodperccel.
6. Bambuszon való sodródás
A fotó forrása: Reddit
A bambuszon való sodródás Délnyugat-Kína Guizhou tartományában a mai napig népszerű sportesemény. A bambusz kezdetben nem sportkellék, hanem közlekedési eszköz volt Kínában, de sok mindenre kiválóan alkalmas. Ezer évvel ezelőtt a bambusz ideális építőanyagnak számított, mert olcsóbb és könnyebben elérhető volt, mint a farönk, ezért a fakitermelők bambuszrudakon szállították a bambuszrönköket a hegyvidéki és a nehezen járható területekre. A favágók ráugrottak az úszó rúdra, és így járták be a nehezen elérhető régiókat. Állítólag ebből a régi szokásból fejlődött ki a későbbi sportesemény is. A Chishui folyón megrendezendő verseny során a résztvevők egy kb. 700 centiméteres bambuszrúdon állnak, egy vékony bambuszrudat pedig evezőként használnak. A gyakorlat abból áll, hogy a versenyző egyenesen áll a bambuszrúdon, miközben az sodródik a folyóban. Ezen a rúdon aztán táncmozdulatokat kell végrehajtania úgy, hogy közben megőrizze az egyensúlyát. Ezt vízi balettként említik. A bambuszon való sodródás mostanra már versenysporttá vált.
5. Extrém vasalás
A fotó forrása: Theredrocket, wikimedia commons, CC BY-SA 3.0
Az extrém vasalás, ahogy a nevében is benne van, egy extrém sport, amely egyesíti az extrém szabad tevékenység izgalmát az igényes megjelenéssel. A versenyzők különböző helyszínekre visznek vasalóállványokat és esetenként veszélyes környezetben, vagy a legváratlanabb helyen végzik a vasalást. Az ötlet állítólag Tony Hiam angol fiatalembertől származik, aki a szabad téren való vasalással sógorát akarta kigúnyolni, mert a férfi még kempingezés alatt is vasalt ruhát viselt. Hiam a hegycsúcsokon túl számos szokatlan helyszínen, így repülőtéri váróteremben is vasalt. Egy leicesteri angol, Phil Shaw aztán tovább gondolta az őrült szokást, és extrémebb helyszíneket választott, például a vasalást sziklamászás közben végezte. Ő találta ki 1997-ben azt is, hogy rendezzenek a kültéri vasalásból versenyeket. A sportág népszerűsítésére Shaw 1999-ben világ körüli utat tett; felkereste az Amerikai Egyesült Államokat. a Fidzsi-szigeteket, Új Zélandot, Ausztráliát és Dél-Afrikát. Mivel nincsenek konkrét szabályok lefektetve az extrém vasalást illetően, ezért akár ejtőernyős ugrás közben is mozgathatsz egy vasalót a deszkán, vagy vasalhatsz az Everest tetején is. De vannak olyanok, akik víz alatt vasalnak, vagy hegy tetején, esetleg mozgó járművekben, kenuban, forgalmas utca kellős közepén, síelés, vagy snowboardozás közben. A fantáziádra és a bátorságodra van bízva. Az internet elterjedésével szokássá vált a sziklamászás közben készült felvételek feltöltése.
4. Lábujjbirkózás
A fotó forrása: Emma Wood / Caters News Agency
Ismét az Egyesült Királyságnak köszönhetjük ezt az elképesztő sportot. Valójában az ötlet a hetvenes évek elején Derbyshire-ben, a Wetton faluban található Ye Olde Royal Oak nevű kocsmában kezdődött, amikor négy törzsvendég iszogatás közben azon tanakodott, hogy olyan sportágat kellene kitalálni, amit csak a britek nyerhetnek meg. Az akkori sportágak egyikében sem volt kiemelkedő brit tehetség. A négy férfi úgy gondolta, hogy egy versenyen brit győzelemre akkor van lehetőség, ha olyan sportot űznek, amiről senki más nem tud. Így jött létre a lábujjbirkózás. Valószínűleg ők sem sejtették, hogy ez a furcsa ötlet kiemelkedő éves eseménnyé alakul. Az első Lábujjbirkózó Világbajnokságot 1976-ban rendezték meg az angliai Derbyshire-ben, mostanáig húsz év kivételével minden évben meg is tartották. A húsz év kihagyás azért történt, mert nem angol, hanem kanadai nyerte a versenyt, és ezért az angolok kiakadtak, így egy ideig nem tartották meg a sporteseményt. A szabályok egyértelműek: az ellenfelek először leveszik a cipőjüket és a zoknijukat, majd egy kis emelvényre helyezik a lábukat. A két versenyző próbálja egymás lábát a földre szorítani, legalább 3 másodpercre. Három kör van, amelyeket először a jobb lábbal, majd a bal lábbal kell játszani. Az, akinek sikerül leszorítania ellenfele lábát, megnyeri a játékot. Minden idők legeredményesebb játékosa Alan 'Nasty' Nash, aki tizennégyszer nyerte el a világbajnoki címet.
A fotó forrása: cbc.ca
A női és férfi kategória győztesének jutalma egy egész évre elegendő fagylaltcsomag, ugyanis a fő szponzor egy amerikai jégkrémgyár.
3. Rönkhenger
2023-as világbajnokság. A fotó forrása: Texture39 / wikipedia
Ezen a versenyen két résztvevő áll egymással szemben egy vízben lebegő rönkön. A mérkőzés öt menetből áll, ebből a győztesnek legalább hármat meg kell nyernie. Akkor kezdődik az összecsapás, amikor megfújják a sípszót, és addig tart, amíg az egyikük el nem veszíti az egyensúlyát és le nem esik. A résztvevők többféle technikát alkalmazhatnak, hogy megnyerjék a versenyt, például rúghatják a rönköt, változtathatják annak az irányát, viszont nem érinthetik meg egymást, és nem léphetik át a középvonalat sem. Ez a sport láberősséget, és összpontosítást igényel, és az sem árt, ha jó az egyensúlyérzékük a versenyzőknek.
2. Víz alatti boksz
A fotó forrása: Pinterest
Több olyan extrém sportág is van, ami már egy meglévőből fejlődött ki, ilyen a víz alatti boksz például. Ez a sport nagyszerű lehetőség azoknak a sportolóknak, akik szeretnek bokszolni, de nem szeretnek kemény ütéseket kapni az arcukra és a testükre. A víz alatti boksz segítségével a résztvevők fejleszteni tudják az állóképességüket, ritmusukat, az extrém sport edzi a szívet és a tüdőt, de segíthet abban is, hogy a sportolók kiválóan fejlesszék az egyensúlyérzéküket, hiszen jóval több energiát igényel, mint a víz feletti boksz. Amikor a sportolók víz alatt vannak, akkor lelassul a mozgásuk, így jobban tudnak összpontosítani a testhelyzetükre a küzdelmek során. Ráadásul a víz lassítja az ütéseket is, lábaik mozgása is meglehetősen lassú. A víz alatti boksznál vissza kell tartani a lélegzetet, ettől a tüdeje is erősödik a résztvevőknek. Ráadásul a hosszabb harcok esetén is hasznát veszik ilyen tapasztalatoknak, hiszen javítja az állóképességet. Profi bokszolók is szoktak egyébként víz alatt gyakorolni.
Muhammad Ali, a fotó forrása: sothebys.com
A víz alatti boksz szabályai egyszerűek: a normál boksz szabályai érvényesek rá. A verseny három körön keresztül zajlik, egy-egy kör nagyjából egy percig tart, tehát ennyi ideig kell a sportolóknak visszatartani a lélegzetüket. Két kör között a víz fölött levegőt tudnak venni. A három forduló alapján választják ki a győztest.
1. Birkaszámlálás
A fotó forrása: pixabay
Van egy jó tipp arra, hogyan aludjunk el gyorsan akkor is, ha nem vagyunk fáradtak. Számoljuk meg a birkákat. A gyakorlat lényege, hogy képzeljünk el jó sok birkát, majd számoljuk meg őket. Azt mondják, aki így tesz, az gyorsan elalszik, bár a vélemények megoszlanak, hiszen a birkaszámolás eléggé monoton feladat és így unalmas. Viszont Ausztráliában nem alvás előtt alkalmazzák ezt a tevékenységet, hanem egy sportágat csináltak belőle. A birkaszámláló verseny az elmúlt években meglehetősen népszerű sporttá vált a szigetországban, annak ellenére, hogy rendkívül nagy figyelmet és éles szemeket igénylő sport. A verseny során körülbelül 400 birkát engednek ki a karámból, amelyek elszaladnak a tíz versenyző mellett. A résztvevők feladata, hogy a birkákat megszámolják, és a győztes az lesz, aki a lehető legpontosabban tudja megbecsülni a birkák valós számát.
Forrás:
wikipedia
brightside.me
Felső kép: pixabay
SportVilága cikkek